Megszólal a leghíresebb ufóbalesetet kivizsgáló ezredes. Egy koronatanú megdöbbentő beszámolója az új-mexikói Roswell melletti 51-es körzetben történt rejtélyes ufókatasztrófáról, valamint az eset politikai és technológiai következményeiről. A szerző halála előtt közjegyző jelenlétében és eskü alatt erősítette meg, hogy mindaz igaz, amit az olvasó által kézben tartott könyvében megírt. Alighanem ez is közrejátszott abban, hogy ma már folyamatosan kerülnek fel az FBI honlapjára az esettel kapcsolatos dokumentumok, és az évtizedes titkolózást a folyamatos információcsepegtetés váltotta fel. Korábban a szemtanúkat szinte kivétel nélkül elhallgattatták, ám Philip J. Corso közel kilencvenévesen felfedte titkát: látta az ufó roncsait és a zuhanásban elpusztult földönkívülieket. Az ezredes tagja volt Eisenhower elnök Nemzetbiztonsági Tanácsának. Szupertitkos feladata az volt, hogy feldolgozza az 1947-es ufókatasztrófa anyagát a Pentagon számára, illetve irányítsa a lezuhant csészealjban talált technológiák (mikroprocesszor, lézer stb.) átvételét a katonai és a polgári felhasználás számára. További megdöbbentő információkat is tartalmaz a könyv az űrprogramokról és a hidegháborús időszak fejlesztéseiről.
A blogban kizárólag magyar nyelvű .EPUB formátumú könyvek találhatóak! A könyvek egy része szabadon letölthető, más részük egységesen 1,29$-os jelképes összegért vásárolható meg. A magazinok szintén magyar nyelvűek! Ezek .PDF formátumban vannak fent és egységes, 0,90$-os áron tölthetőek le a borító alatt található gomb segítségével. A fizetés, biztonságos PayPal rendszerrel történik, így a fizetést követően azonnal megjelenik a letöltés!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése