2014. március 11., kedd

Redmerski, J. A. - Az orokke hatara

Nos. A tavalyi év legkeresettebb és közkedveltebb könyvének A soha határának a folytatása.
Bizonyára nagyon sokan várták már a folytatást.
Nekem személy szerint nagy kedvencem lett, így örültem, mikor bekerültem a Blogturné olvasói közé.
Nagy elvárásokkal vágtam bele, de kissé félve.
Ami érthető.
Mert az első rész magasra tette a mércét. Jó volt hangulatilag, a történet is remek volt, a párbeszédek és nyelvezete is rendben volt. A szereplők egyszerűen szerethetőek, pedig én nyűgös vagyok-e téren.
Szerencsére ezeket a jó dolgokat megtartotta az írónő.
Folytatódott Camryn és Andrew közös élete.
Nem szeretnék nagy titkokat elárulni róluk, de persze semmi sem olyan egyszerű, mint a mesékben, hogy "éltek, míg meg nem haltak boldogan"!
Nagyon tetszett a második kötet, de azért voltak hiányjelek bennem az elolvasása után.
Túl rózsaszín lett a befejezés. hiányoltam a szerelmesek közötti drámát, az életszerű vitákat és a vibrálást, ami körülvette őket a megismerkedésükkor.
Kicsit én kiszámíthatónak találtam a folytatást, bár élvezhetőnek. Rengeteg minden feldobja a továbbiakat, mint a nagy életigazságok, a színes utazások és a jobbnál jobb zenék.
Így én bemutatnám nektek a könyvben megjelenő zenéket. 
Olykor-olykor ismerősként köszöntek vissza rám, pedig nem is sejtettem, hogy én már hallottam őket vagy éppen kedvenc dalom a rádiókból.
Máskor kellemesen új dolgot loptak az életembe.

buy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése